2013. március 3., vasárnap

Miami és a Karib - szigetek, II. rész

Ott hagytuk abba, hogy a hondurasi kirándulás után álomra hajtottuk fejünket a kabinban. Az összefoglaló első része itt olvasható.

7. nap - 2013.02.20. (szerda) - Kajmán - szigetek, George Town
"We have the best politicians that money can buy"
- jellemezte az országot taxisofőrünk, utalva a korrupcióra
A reggel a már megszokott módon zajlott: kelés, reggeli, készülődés. Semmi különös.
Kaptunk sorszámot, hogy melyik csapattal mehetünk majd ki a partra, mert ezúttal nem a parton kötöttünk ki, hanem a tengeren horgonyoztunk le. Ez a gyakorlatban egy 5 perces kompozást jelentett a hajó mentőcsónakjában.
A parton rögtön megállítottak, hogy szeretnénk-e taxit. Szeretnénk, így megkértek, hogy várjunk picit. A célpont a Seven Mile Beach volt, ahová $10-ért vittek el minket.
Várakozás közben csatlakozott hozzánk egy német csoport, akik bosszantó útitársnak bizonyultak a későbbiekben.
A kiszemelt partot kb. 15 percnyi taxizás után értük el, ahol a németek első dolga a kötekedés volt. Nem értették, hogy miért hozták őket egy ilyen zsúfolt partszakaszra (nem volt sok ember :) ). Mi a taxi (kisbusz) hátsó részében ültünk és ameddig a németek meg nem győződtek arról, hogy ó helyen vannak, mi le sem tudtunk szállni. Annyi eszük nem volt, hogy minket leengedjenek, majd nélkülünk szenvedjenek ki... :(
Végül rájöttek, hogy ők az idióták és elfogadták, hogy nekik most itt kell strandolniuk. Szegények... ;)
A tengerpart... jól mutatja, hogy mekkora tömeg volt :)
Ezen a ponton kezdett világossá válni, hogy a túristacsoportok, függetlenül a csoport nemzetiségétől, valamiért sokkal életképtelenebbek, értetlenebbek, ostobábbak, mint az egyénileg szervezett utasok. Mintha csoport esetén mindenki a másikban bízna és nem foglalkozna a dolgokkal, míg egyének esetén mindenkinek résen kell lennie. Ezt tapasztaltuk a magyarok esetén is (az OTP traveles csoport botrányosan viselkedett, míg az asztaltársaságunkban ülő családdal nagyon kellemes időt töltöttünk együtt) és a németek esetén is (a hondurasi pár kellemes társaság volt; a mostani csoport pedig... brrr).
A parton találtunk elhagyatott napozóágyakat, így azokat sajátítottuk ki. Kicsit strandoltunk, beültünk egy parti bárba is egy frissítőre, ahol még ingyen WiFi is volt (a fizető vendégeknek :) ).
Panoráma a bárból
4-kor várt a taxi, visszamentünk a kikötőbe, ahol megszereztük a következő hűtőgép mágnesünket és még pár ajándékot, majd visszakompoztunk a hajóra és picit lepihentünk a kabinban.
Bevásárlóközpont a kikötőben
Este vacsora, színház és alvás...

8. nap - 2013.02.21. (csütörtök) - Jamaica, Ocho Rios
"We have only situations, no problems"
- hangzott el az idegenvezető szájából, mikor azt
ecsetelte, hogy náluk mennyire nyugodt minden
Talán a legjobban várt partraszállás volt a jamaicai. Ez volt a másik, hajó által szervezett program, amin részt vettünk.
Ébredés, reggeli, blablabla... :)
A parton már várt az idegenvezető egy kisbusszal. Az első állomásunk a Dolphin Cove volt Ocho Rios-ban. Az út odáig kb. 45 perc volt, addig sok érdekeset hallottunk Jamaica-ról, pl. a valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet +16 fok volt :)
Épület a kikötő mellett
Tanultunk pár jamaicai kifejezést is:
Yaman - az angol yes megfelelője;
Irie - OK, minden OK, minden rendben;
No problem - rövid válasz bármilyen kérdésre ;)
A Dolphin Cove-ban vehettünk fejenként $11-ért olyan cipőt, amit a delfines programon viselni kellett. Lehetett volna bérelni is és akkor visszaadtak volna $4-t, de mivel úgyis meg akartuk mászni a Dunn's RIver Falls-t is, amihez szintén kellett a cipő, így megtartottuk, ami jó választásnak bizonyult.
A Dolphin Cove közvetlenül a parton, festpi környezetben található.
Az egyik lelkes delfin
A delfinnel úszás volt Nóri egyik régi vágya, ezért nagyon vártuk a találkozást. Egy Mitch nevű delfinnel hozott össze a sors, aki nagyon aranyos volt. Adott pacsit, megmutatta a nyelvét, kaptunk puszit és úszhattunk vele (megállt velünk szemben, megfogtuk az uszonyait, majd a hasára fektetve minket úszott velünk úgy 10 métert). Itt volt egy kis probléma is, mert a fürdőnadrágom zsinórja elhagyta magát, így az vontatás közben elkezdett lecsúszni rólam. Mire a kör végére értünk már terpesztenem kellett, hogy ne legyen nagyobb baj. :)
A műsorról készült videófelvétel is, amit meg lehetett venni később. Mi nem vettünk, de azok, akik igen, megkapták grátisz a fehéren világító fenekemet is... :)
Miután elbúcsúztunk Mitch-től, megebédeltettek minket a Dolphin Cove büféjében. Gondoltam kipróbálom a jerk chicken nevű jamaikai ételt, de nem nyűgözött le. Bárddal széttrancsírozott csirke volt, mindenféle részekből (comb, mell, szárny). Mivel mi elég válogatósak vagyunk ennivaló tekintetében és csak a mellét esszük a csirkének, így...
Nóri jól járt, ehetett vega burgert :)
A Dolphin Cove tengerpartja, ez volt a legkékebb tenger, amit valaha láttam...
ide még vissza fogunk jönni!
Evés után sétáltunk még kicsit a parkban, ahol találkoztunk gyönyörű papagájokkal is:
Innen mentünk át busszal az 5 percnyire lévő Dunn's River Falls-hoz, ahol az újonnan szerzett cipőinkkel megmászhattuk a vízesést.
Korábban olvastuk, hogy sok amerikai szerint ez egy átverés, mert nem is folyó, hanem csak egy hegyi forrás. Majd meglátjuk...
Kis sétálás után előbukkant a forrás a fák között

A lelkünkre kötötték, hogy ne vigyünk be fényképező gépet, mert elázhat és nem vállalnak érte felelősséget, de mi mégis bevittük, mert bátrak vagyunk :)
Itt már mi is a vízben vagyunk. Lehet, hogy csak egy forrás, de elég jól nézett ki

Miután cipeltem egy kicsit a gépet, Nóri úgy döntött, hogy inkább a parton folytatja és viszi a gépet is. Jó döntésnek bizonyult, mert kb. 30 másodperccel később hanyatt estem a csúszós köveken és teljesen elmerültem. Ha akkor is nálam lett volna a gép... :)
Vízesés I.
Vízesés II.
Kifelé menet találkoztunk az OTP traveles csoport magyar idegenvezetőjével, aki... ügyesen elhagyta a csoportját. A kijáratnál vitatkozott az őrrel, hogy bent várja 20 magyar, akik nem beszélnek angolul és mindenképpen be kell jutnia (közben tülekedett volna befelé, de nem hagyták). Lehet, ha békésebben próbálkozott volna, beengedik... végül a bejárat felé tűnt el, nem tudom, hogy bemehetett-e újabb belépőjegy nélkül vagy fizethetett. Mindenesetre vicce volt (ki másnak lett volna problémája, ha nem a magyar csoportnak :) ).

Innen a kikötő felé vettük az irányt, de mint kiderült kicsit későn. Ez látszott az idegenvezetőn is, aki még némi Bob Marley dal énekléssel is próbálta oldani a feszültséget, de szerintem csak feszültebbek lettünk tőle. :)
Végül nem tudom mennyi késéssel érkeztünk meg, de már eléggé mehetnékje volt a part személyzetnek. Szerencsére nem hagytak ott minket, bár mint megtudtuk aznap: No problem!

A nap hátralévő részét evéssel, pihenéssel, medencézéssel töltöttük. Este még megnéztük a gálaműsort a színházban, ahol elköszöntek tőlünk a mutatványosok és a hajó tiszti kara. Jó kis műsort adtak elő, nem vagyok egy nagy színház rajongó, de ez tetszett.
Vacsora után ittunk egy koktélt a Zebra-bárban. Nem volt olcsó, $7,5, de kifejezetten jól esett és az alkoholt sem nélkülözte... :)
9. nap - 2013.02.22. (péntek) - utolsó nap a tengeren
Szabadfoglalkozásos nap volt, mert ezen a napon nem kötöttünk ki. Ismét végighajóztunk Kuba partjai mellett.
Közben kaptunk mindenféle migrációs papirt, hogy töltsük ki, mert megint kelleni fog az USA-ba lépés előtt.
A délelőttöt a medence partján töltöttük, ebéd után tartottunk egy gyors sziesztát, mert az mindig jól jön a lelki békénk érdekében.
Szieszta után benéztünk a kaszinóba, mert ki szerettük volna próbálni. Az eredmény: +$50 :) Nóri az első félkarú rablások egyikénél 1 érmével 200-t nyert.
A vagyon :)

Kapott Nóri egy Pandora karkötőt, mert megérdemelte ($90)... :) illetve kinéztem pár jóféle órát (Citizen) $250-ért, de végül rájöttem, hogy még ráér... majd jövőre úgy készülünk, hogy bevásárolunk a hajón.
A délután folyamán még beléptünk az MSC Club-ba, mert miért is ne... mindenképpen vissza fogunk még jönni ide, van még Kelet- és Dél-karibi körútjuk is és reményeink szerint később lesz majd Csendes-óceáni is...
Rájöttünk, hogy sokkal érdekesebb nekünk, ha minden nap máshol állunk meg és más környezetben vagyunk, mintha egy hétig ugyan azon a parton heverünk (én úgy két napig bírom egy helyben, utána unalmassá válik).
Érdekes volt tapasztalni, hogy a svéd fizetésből a svéd árak mellett mennyire mást jelent már a drága, mint amit Magyarországon jelentett.
Este még benéztünk a színházba, körbejártuk búcsúzóul a hajót, majd lefeküdtünk, mert másnap korán kellett kelni, hogy időben és fennakadás nélkül elhagyhassuk a hajót.

10. nap - 2013.02.23. (szombat) - újra Miami-ban
Hajnali kelést követően megreggeliztünk majd vártuk a sorunkat, hogy kiengedjenek a hajóról. Várakozás közben lebuktattuk magunkat az OTP-s csoport előtt, bár egyik oldalról sem mutatkozott igény egy társalgásra, így mi békésen elfogyasztottuk a kapott italjegyeinket (illetve az értük kapott italokat), majd a színházban vártuk a rajtot.
Mikor szóltak, mindenki fegyelmezetten megindult a kijelölt irányba, nem volt sem tülekedés, sem fennakadás. Le a kalappal a szervezés előtt.
A kikötőben fogtunk egy taxit, ami $80-ért vállalta, hogy elvisz a szállásunkra, de belefutottunk egy dugóba, neki pedig menni kellett vissza a kikötőbe, így kitaláltuk, hogy kitesz egy buszmegállónál, ahonnan átszállás nélkül, fejenként $2-ért lejuthatunk a 5th Street-ig, ahonnan még kb. 10 perc séta a 2nd Street. Így végül kicsit tovább tartott az út, de megúsztuk $50-ból a $80 helyett és volt szerencsénk végigbuszozni Miami Beach-en a 186th Street-től az 5th-ig.
Vacsora South Beachen
A szállást - South Beach Hostel - gond nélkül megtaláltuk... bár ne tettük volna. Eleinte ígéretesnek látszott, de aztán jöttek a meglepetések: bár private room-ot kértünk, egy 6 ágyas szobába tettek minket, igaz csak kettőnket. Nem volt saját fürdőnk, se szekrény, se semmi, csak a 3 emelete ágy + egy ócska, rozsda marta, lakattal zárható "széf", amikhez lakatot lehetett bérelni a recepción jó pénzért (nekünk nem kellett).
Dél után kimentünk sétálni és a parton is heverésztünk egy jót, megmártóztunk az óceánban is.
South Beach, jó időben

A nap végén visszamentünk a szállásra és megpróbáltuk kialudni magunkat. Nem sikerült. A folyosón megszálló fiatalok olyan lármát csapta egész éjjel, hogy mindössze 3 órát sikerült aludnunk. Sosem értettem, hogy miért kell úgy közlekedni, hogy közben minden lehetséges ajtót becsapjunk, végig kopogjunk a magassarkúnkkal és üvöltözzünk. Ha ez valami párzási rítus, akkor fel kellene nőni és rájönni, hogy ahhoz nem zajongani kell és artikulálatlan-részegségig leinni magunkat, hanem elvonulni páronként és jól érezni egymást... de nem hörögni.
Valamelyik idióta még az ajtónkon is kopogtatott hajnal 4-kor, miközben azt kiabálta, hogy "police". Pff...
A személyzet persze mindehhez asszisztált, hiszen ők is fizető vendégek, mint mi. A fegyelmezés viszont nem gondolom, hogy a vendégek feladata lenne, egy szállás pedig inkább legyen csendes és pihentető hely, mintsem egy buli középpontja. Arra ott vannak a bárok, diszkók, szórakozó helyek...
11. nap - 2013.02.24. (vasárnap) - Miami és a hazaút
Miután nem sikerült túl jól aludni, a reggel is tartogatott meglepetéseket a számunkra. Először is az ágyneműt nekünk kellett lehúzni magunk után... :)
Itt már kezdtem rájönni, hogy a szállás neve magában foglalta ezt a fajta luxust: hostel... na ilyenbe soha többet! :)
De úgy érzem (a hajó után mindenképpen), hogy 4*-os szállodánál sem megyünk többet olcsóbba.
Másodszor a megígért ingyenes reptéri transzferre azt mondták, hogy nem írtuk fel magunkat előző nap, így nem jönnek értünk. Ez igaz, előző nap jeleztem ugyan a recepción, hogy szeretnénk a transzfert, de akkor senki sem mondta, hogy ezzel más dolgunk is lenne. Pedig lett volna... mi hibánk lenne? Nem hiszem...
Végül bevetve a morcosan nézést kerítettek egy másik mikrobuszt, ami kivitt minket a reptérre (a buszban is kint volt az örökzöld: "A viteldíj nem tartalmazza a borravaló összegét" tábla, így természetesen nem kaptak semmit sem... kezdtem rosszul lenni ettől a borravaló elvárós stílustól. Legközelebb majd a Mekiben is adjak? Vagy a H&M-ben? Esetleg az IKEA-ban? Veszünk egy bútort 450 kr-ért, de 500-at adok... Mi a bánat ez a borravaló utáni hajsza? Én sem kapok soha senkitől, az ég szerelmére...
(félreértés ne essék, éppen most adjuk oda a Vöröskeresztnek Nóri régi, de még jó állapotú ruháit)
Indulás előtt még elmentünk egy Art Deco audio-tour-ra. Fejenként $15, de sajnos nem ért ennyit. Ugyan meghallgathattuk, hogy melyik épületet mikor és ki és miért és miért olyannak építette, de... OK, és?
Ez volt számomra a legérdekesebb Art Deco épület: a régi posta
A reptérre időben megérkeztünk, a gép is időben indult.
Másnap, a tervezett 12:15 helyett 12:27-kor szálltunk le az Arlanda-n, ahol szerencsénkre nem volt olyan hideg, de azért átöltöztem a mosdóban valami melegebbe, mint a rövid ujjú + rövidnadrág :)
Onnan tudtuk, hogy biztosan hazaértünk, hogy a mosdó ragyogóan tiszta és illatos volt... ellentétben az amerikaiakkal, amik nem kicsit mocskosak.
Összefoglalásul pedig:
- az MSC-s hajóút fantasztikus volt, 100%, hogy megyünk még...
- az Egyesült Államok számomra csalódás volt. Kosz, bűz, mocsok, borravaló-borravaló-borravaló és sokan nem is beszélnek angolul -> szerintem ciki :)
- Jamaikát látni kell, csodálatos!
- A mexikóiak kedvesebbek és segítőkészebbek, mint hittem; nem akarnak mégsem eladni a drogkartellnek :)
Reméljük legközelebb a Kelet-Karibi térségből jelentkezhetünk :)
Szép napot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése